Rap és Kosárlabda mindenidőben ITT!

Aki ezt a két dolgot szereti ezt az oldal szeretni fogja remélem.Aki ellátogat ide az több képel gazdagodik :D Jó szórakozást!

A rap egy a 20. században létrejött könnyűzenei irányzat. Jellemzője az elektronikus, monoton zene, és a jellegzetes, prózára hasonlító ének-, és beszédstílus. Ellenzői szerint a rap monoton beszéd, rajongói szerint pedig a ritmika, a rímek, és a szövegek mondanivalója sokat számítanak.
A rap történetileg három zenei stílusból merítkezik: a jazz, a funky és a jamaicai négerek zenéjéből fejlődött ki.
A „rap" egy lehetséges feloldása (ha rövidítés lenne): Rithmic American Poesis: „ritmikus amerikai verselés".
Tartalomjegyzék [elrejtés]
1 A kezdet
2 A három keresztapa
3 Az 1980-as évek
4 Az 1990-es évek
5 Források
6 Lásd még
7 Külső hivatkozások
A kezdet [szerkesztés]
A Hip Hop igazi atyja Robert Moses. Ő volt azaz ember, akinek terve szerint egy Manhattant körülvevő autópálya épült volna érintve az elővárosokat így Bronxot is. Ekkor Moses egy tollvonással 60 000 olasz és zsidó családot kényszerített az elővárosokba költözni. Helyüket afro-amerikai és Puerto-Rico-i családok vették át. Moses 20-25 emeletes toronyparkot álmodott meg, amely akár több száz lakást is magába foglalhatott. Bár ez mind szépen hangzott, de a gond ott kezdődött, hogy a zsidó és olasz családok nem csak vagyonaikat, hanem munkahelyüket is magukkal vitték. A '70-es évek közepére 600 000 ipari munkahelyet veszített és több mint 40% elvándorolt. A fiatalok körében a munkanélküliség a 60 néhol a 80%-ot is elérte. Ez egy sajátos iparágat szült. A háztulajdonosok összefogtak és a lepusztult házakat felgyújtották, így mindenki jól járt. Ez olyan méreteket öltött, hogy 1973 és 1975 között 33 000 tűzesetet jelentettek Bronxból. A kiégett épületeket tulajdonukba vették a bandák - amelyek már a '40-es években megjelentek - és a drogosok. Dél-Bronx egy háborús övezetre hasonlított, ahol házakat, háztömböket uraltak a bandák. Többek közt a Savage Skulls, Savage Nomads vagy a Ghetto Brothers uralták az utcákat. Néha elég volt egy rossz utcába fordulni vagy rosszat mondani és az az illető életébe került. A bandák kedvenc időtöltése egymás gyepálása vagy ártatlanok kirablása volt. Ha D-Bronxban élni akartál, muszáj volt valamelyik bandába belépned. A másik ok pedig a valahova tartozás volt. Egyesek a 2. vagy igazi családjukra leltek a bandában.
A három keresztapa [szerkesztés]

A nehéz körülmények jó táptalaja egy új kultúrának a születéséhez. A blues a rabszolgasors miatt fejlődött ki, a jazz a faji elnyomás miatt és a hip hop is ezen a táptalajnak köszönheti megszületését. Afrika Bambaataa szerint a hetvenes évekre az emberek, főleg a nők belefáradtak a bandákba, a folyamatos háborúzásba, a növekvő kábítószerezésbe. Az önkifejezés új útjait próbálták felfedezni. Pár ember azt mondta: elég ebből az értelmetlen erőszakból, a pusztításból, és megpróbáltak valami pozitívat alkotni. Amikor a hip-hop születéséről beszélünk, három embert szokás a „keresztapákként" emlegetni: Afrika Bambaataát, Kool Hercet és Grandmaster Flasht, és széles körben elfogadott 1973, mint az új kultúra születési éve.
Kool Herc, az első
Azaz Clive Campbell Jamaicán született és itt szívta magába a sziget zenei kultúráját. A '60-as években Amerikába települt a család és Clive 1967-ben apjához költözött Dél-Bronxba. Ekkor már játszadozott apja lemezjátszóival, de első nyilvános szereplését a nővérének köszönheti. A buli elég egyszerű volt: A lakótelepi ház közösségi szobáját kibérelték vittek sört és üditőt és meghirdették a bulit. Olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttek, hogy kéthetente meg fogják rendezni. Ekkoriban Manhattenben és egész Amerikában a disco zene volt a népszerű, de Bronxban valami durvább, fekete hangzásra voltak kíváncsiak, pl.: Rare Earth - Get Ready. Ez a szám volt a legnépszerűbb, mert a maga 21 percével lehetőséget adott arra, hogy a táncosok megmutassák, hogy mit tudnak. Különösen a két perces dob szólót szerették, amire Kool Herc is figyelmes lett és elkezdte keresni az ilyen breakesebb számokat. Így az Incredible Bongo Band „Apache", „Bongo Rock", Dennis Coffey „Scorpio" nóták klasszikusokká váltak. Párhuzamosan ezzel kifejlesztette a "körhinta" technikáját, amikor ugyanazon lemez két példányának segítségével a pármásodperces breakeket új dallá formálta a lemezek válogatásával. Népszerűsége közben annyira megnőtt, hogy kinőtte a közösségi szobát és parkokban kezdett el játszani. Jamaicából nem a csak a "Sound Systemet", hanem a jamaicai DJ-k toastolós stílusát is, ahol a táncosoknak rövid instrukciókat adva és rövid rímekben bemutatva a zenét szórakoztatta a közönséget. Később erre saját embere volt, MC Coke La Rock, aki ezt tovább fejlesztve a rövid rímeket teljessé tetté, így őt tartják az első MC-nek (MC= Master of Ceremony). Ezután egyre több táncost, DJ-t, MC-t gyüjtött maga köré. Coke La Rock mellett DJ AJ, DJ Timmy Tim, DJ Clark Kent the Rock Machine, Blackjack, LeBrew, Whiz Kid és még sokan mások alkották a csapatot, akiket, mint Herculoids ismert mindenki.
Afrika Bambaataa, a Zulu király
Amíg Herc a békés bulikra koncentrált addig Bronx másik kerületében még mindig a bandák uralkodtak. A Bronx River Houses nevű lakótelep a Black Spades területe volt. A folyó másik oldala a Puerto Rico-i banda, a Savage Skulls területe volt. Úgy tűnt ennek a háborúnak sosem lesz vége. Azonban a hetvenes évek elején egy új, karizmatikus vezető tűnt fel a Black Spades sorai között. Afrika Bambaataának hívták. Bambaataa a Bronx River lakótelep egyik toronyházának földszintjén nőtt fel a hatvanas években. Mind polgári nevét, mind életkorát szigorúan őrzött homály fedi, de amit tudni lehet, hogy a hetvenes évekre ő lett a Black Spades főnöke. A név, Afrika Bambaataa egy 1964-es film, a „Zulu-ból" ered. A film a Zulu törzs és a Brit Birodalom XIX századi csatározásairól szól Dél-Afrikában. Bambaataa életét alapvetően változtatta meg ez a film. Elhatározásra jutott, hogy véget vet a bandák közötti háborúzásnak és egyesíti a Bronx bandáit ezzel újra békét teremtve. Megalapította a Zulu Nation-t, melynek filozófiája a „béke, szeretet, egység és a szórakozás" lett. Bulikat kezdett szervezni a Bronx River közepén található közösségi házban, és addig amíg valaki békességben és tisztelettel jött, tárt karokkal várták. „A célom az volt, hogy annyi embert egyesítsek, amennyit csak tudok, hogy megállítsam az erőszakot." Eleinte a Black Spades-ből kialakult új szervezetet a rivális bandák gyanúval fogadták, de ahogy egyre többen beszéltek a Bronx River-i bulikról, a békés hangulatról és hogy kötöttség nélkül milyen jól érzik magukat az emberek, a bandák sorra adták be a derekukat. Természetesen Bam mindezt nem érte volna el a zene nélkül. Míg Herc breakjeivel szórakoztatta a közönségét, Bambaataa eklektikus DJ szettjeivel hódított. A mára kánonná vált breakeken kívül a Kraftwerktől klasszikus Soul-on és Rhythm and Blues-on át a TV reklámokig mindent magába foglaló szettjei révén nyerte el a „Master of Records" címet. A Zulu Nation, mely öt alapító taggal indult lassan egész szervezetté fejlődött, saját szabályzattal, évenkénti gyűlésekkel, melynek mára tagjai vannak az egész világon Japántól az Egyesült Államokig. Többek között nagymértékben neki köszönhető, hogy maga a műfaj kilépett a Dél Bronx toronyházainak és kiégett épületeinek árnyékából, amikor a Bronxot már kinőve a belvárosban kezdett bulikon játszani és szervezni, egy időre egyesítve még az akkori belvárosi Punk kultúrát a hip-hoppal. Valamit az egység nevében ő volt az, aki az első női MC-ket szerepeltette Sha Rock és Queen Lisa Lee személyében. Terve többé-kevésbé bevált, hiszen a késő hetvenes évekre a bandák helyét a különböző B-Boy csapatok vették át, akik immár békésebben, a tánctéren és a házak falain és a metró kocsikon vívták „csatáikat".
Grandmaster Flash, a technikus
A triumvirátus harmadik tagja Grandmaster Flash, polgári nevén Joseph Saddler. Flash szintén a Karibi szigetvilágból való, családja Barbadosról származik. Ő maga már New Yorkban született. Kisgyermek korától érdekelték a lemezek és a lemezjátszó. Érdeklődéséért azonban kemény árat fizetett. „Apámnak lemezgyűjteménye volt a mindene. Ezért aztán megmondta: „Soha ne lássalak a lemezeim körül!", persze én amint kilépett a házból máris a lemezei között kutattam, amiért aztán rendszeresen jól elfenekelt". Szerencsére ez nem bátorította el Flasht. Azonban eleinte nem volt se komoly gyűjteménye, sem drága felszerelése. Ezért maradt a stílus. Flash Herctől eltanulta a break, egy másik DJ-től, DJ Pete Jonestól a mixelés fontosságát. Jones nem volt hip-hop DJ, discoban utazott, azonban Herc-el szemben szettjeit a folyamatosság jellemezve, a végtelen folyammá mixelve az egymást követő számokat. Míg Herc csak „visszadobta" a tűt a break kezdetére, azáltal igen sokszor ütemkésést okozva, Pete Jones lágyan egymásba vezette a számokat. Pete Jonest figyelve és otthon a végtelenségig gyakorolva rájött, hogy a lemezről, mint egy óráról le lehet olvasni a break kezdetét és végét. Utolsó lépésként, technikusi tanulmányainak is köszönhetően összetákolt egy rendszert, melynek segítségével előre bele tudott hallgatni egy fülhallgatón keresztül a második lemezbe. Flash „quick mixnek" nevezte el a technikát. (Ma talán ez kissé nevetségesnek tűnik, hiszen erre minden keverő képes, azonban ne felejtsük el, hogy mindez a hetvenes évek, és a Bronx). Végül hónapokon áttartó fáradhatatlan gyakorlás következett, és végül '75 nyarán a nagyközönség elé állt. Azonban a reakció elmaradt. Azaz inkább nem elmaradt, hanem nem történt semmi. Az emberek értetlenkedve álltak. „És kábé egy hétig sírtam", vallja Flash. Aztán rájött a megoldásra. A technika nem minden, ettől még nem fog a közönség megőrülni. Elhatározta, hogy egy vokalistával egészítí ki a műsort. Ekkor került Cowboy a képbe. Cowboy valamikor Black Spade volt, aztán amikor elkezdett Flash-el lógni kiderült, hogy van tehetsége, mint MC. A sorokból lassan rím párok, a rím párokból versszakok lettek. Cowboyhoz csatlakozott még két Flash buli látogató, Melle Mel és Kidd Creole, megalakult a Grandmaster Flash and the Three MCs, majd a Furious Four és végül a Furious Five. Mindemellett még ott volt Theodore, Flash tizenhárom éves pártfogoltja. A legenda szerint a későbbi Grandwizard Theodore egyik nap otthon gyakorolt, mikor anyja rászólt, hogy halkítsa le a zenét. Theodore nem akarta elveszteni a részt, amit éppen hallgatott, ezért rátenyerelt a lemezre, míg a lemezjátszó tovább pörgött alatta. Karcos hangra lett figyelmes. Amikor anyja kiment a szobából elkezdett ezzel a hanggal kísérletezni, ide-oda húzogatva a lemezt a tű alatt. Kicsit fejlesztette, ritmust vitt bele, majd pár hét múlva megmutatta Flashnek. Még pár hét és már bulikon scratch-elt Flash és Theodore, az emberek pedig csak ámultak. Ezzel együtt eleinte Flash technikáját, a quick mixet lenézte a többi DJ: „lemezromboló, így neveztek a hátam mögött", magyarázza Flash. Közben Flash egyre fejlesztette, csiszolgatta tudását, már csukott szemmel, a lemezjátszóknak háttal, könyökkel, lábbal scratchelt, kevert. Az MCk energikus műsorukkal kötötték le a közönséget, aki száma is csak egyre nőt és Flash végül befutott. „Kifiguráztak néhány évig, „te vagy aki tönkreteszi a lemezeket", de végül stílust kellett váltaniuk", nevet nem kis megelégedéssel a „Nagymester" manapság.
Az 1980-as évek [szerkesztés]

A következő fontos állomás 1983. Ekkor adta ki a Run D.M.C. az "It's Like That" című kislemezüket, ami forradalmat indított el. Ez után az 1986-os „Raising Hell" követte, amint megtalálható az Aerosmith-szel közösen felvett számuk. Ez az album hozta meg az igazi sikert a Run D.M.C.-nek és a hip hopnak. A sikerhez nagy köze volt az MTV Yo és MTV Raps! című csak a Hip Hop zenével foglalkozó műsoroknak is, amelyek 1986-ban indultak. A csapat alapító tagját Jam Master Jayt 2002. október. 30-án meggyilkolták az Aerosmith és Kid Rock-kal közös turné befejezése után. A RUN-D.M.C., azaz Joseph "Run" Simmons, Darryl "DMC" McDaniel és Jason "Jam Master Jay" Mizell - teljesítménye példátlan:
● Az első rap zenekar #1 helyezéssel az R&B album charton ● Az első rap zenekar a Top10-ben a pop album charton ● Az első rap zenekar RIAA arany, platina és többszörös platina albumokkal ● Az első rap zenekar a Rolling Stone magazin címlapján ● Az első Grammy Awardra jelölt rap zenekar ● Az első rap videoklip az MTV-n ● Az első rap formáció a Saturday Night Live című műsorban ● Az egyetlen rap előadó az 1985-ös Live Aid-en ● Az első rap zenekar, amely sporttermékek gyártójával kötött szerződést
Akiket utánuk érdemes még megemlíteni az a Beastie Boys, az első fehér csapat. Kezdetben gátlástalan idiótizmusukkal, később kifinomultabb szövegelési és zenei technikájukkal hódítottak. A csapat 1981-ben 4 taggal alakult, de hamar 3 tagóra apadt. A hírnevet az 1986-os Licensed to III volt. Ezt 1989-ben követte a Paul's Boutique, 1992-ben Check Your Head, a '94-es III Communication, a '98-as Hello Nasty és a 2004-es To the 5 Boroughs. Utánuk a '80-as évek talán legextrémebb csapata - akiknek munkássága már átnyúlik a '90-es évekbe - a Public Enemy. A csapat nem csak egy szimpla RAP együttes volt, hanem szövegeik nagyon komoly mondanivalót hordoztak magukban. Általában politikai szövegeik voltak. Ezek mellett senki nem tudott szó nélkül elmenni, még ha valaki utálta is őket, de ez leginkább Amerikára vonatkozott. A Public Enemy feje Chuck D, akinek erőteljes hangja lehetővé teszi, hogy „meghaljják" az emberek a szövegeit. Neki köszönhetően olyan zenei forradalom indult el a rapzenében, hogy a bulizás gengszterkedés mellett a feketék szociális problémái is megjelentek a rapben. Mellette Flava Fav egy könnyedebb, mókásabb vonalat képviselt és ezt megjelenése is tanusította, hisz furcsa napszemüveget és a nyakában egy hatalmas faliórát hordott. A DJ-jük pedig Terminator X volt. Debütáló albumuk a Y! Bum Rush the Show volt, de az igazi nagy durranás az It Takes a Nation of Millions to Hold Us Back, Fear of a Black Planet és Apocalypse '91 volt. '92-ben a Greatest Misses, '94-ben Muse Sick-N-Hour Mess Age albumok buktak kritikailag és eladásilag is. Ezután már csak ritkán jelentkeztek. 1998-ban Spike Lee kedvéért felvették a He got game-t, ami filmalbum, de önállóan is jó. Az 1999-es There's a Poison Going On album visszatért a régi megszólalásukhoz. Legútobbi lemezük a Revolverolutionön új számok mellett élő zenék és rajongói mixek hallhatók. Kurtis Blow a valódi első olyan ember aki klasszikus értelemeben MC (master of ceremony)-nek tekinthető!!!
Az 1990-es évek [szerkesztés]

A '90-es években olyan előadók/csapatok léptek elő a rap árnyékából, mint Snoop Dogg, Dr. Dre, NAS, NWA, Bone Thugs-N-Harmony, 2Pac, Notorius B.I.G., Wu-Tang Clan, Cypress Hill, Ice Cube, Ice-T, Redman, House of Pain és még rengetegen. Többeket kilehetne emelni, de most csak a Wu-Tangget fogom. Kezdjük a Wu-Tanggel, amely talán a Hip-Hop történetének legnagyobb családja, hisz durván 40 főt számlál. Eredetileg 9-en alapították az együttest, név szerint: Masta Killa, Method Man, Genius / GZA, U-God, Inspectah Deck, Shallah Raekwon, Ghostface Killah, RZA / Prince Rakeem és Ol' Dirty Bastard. A Wu-Tang név eredete egy Shaolin kung-fu sorozatból ered, ugyanis mind a 9 tag ennek a harcművészeti és filozófia elkötelezett követői. Zenéjük elég egyszerű: csupasz, kemény ütemeket, szürreális és fenyegető hangmintákat tartalmaz. Első kislemezüket a Protect Ya Necket nem vállalta be egyik kiadó sem így underground körökben terjesztették és nagy siker lett. Aztán '93 végén megjelent az Enter the Wu-Tang: 36 Chambers c. album. Így az egész világ megismerte a Wu-Tanget. A további 7 év alatt még 2 lemezt adtak ki: az egyik a '97-es Wu-Tang Forever megosztotta a kritikusokat és a rajongókat, de Grammy jelőlésig eljutott és ezután jött a The W, amin már kivülálló előadók is megjelentek. Persze a rajongóknak nem kellett aggódniuk, hisz a sok tag szóló albuma fenntartotta a Wu-Tang életérzést. Persze a Wu nem csak a zenéjéről volt, híres, hanem a tetemes bűnözési listájáról is. Ezt ODB vezette, akit hosszasan körözött a rendőréség, de még ez sem akadályozta meg abban, hogy beugorjon rappelni egy lemezbemutatóra. Ol' Dirty Bastard 2004. november 13-án halt meg szívrohamban.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 114
Össz.: 17 628

Látogatottság növelés
Oldal: Rap Wikipédia
Rap és Kosárlabda mindenidőben ITT! - © 2008 - 2024 - jock.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »